barcode.gif

Bemutatkozás

 

Hajdu György vagyok, a gyerunk.hu turisztikai weblap alapító tagja. Végzettségem Villamosgép és berendezésszerelő, de a mai napig informatikusként dolgozom. Jelenleg megpróbálom beindítani ezt az információs oldalt.

 

Szívesen járok túrázni a  természetbe, és ha már ott vagyok gps-el rögzítem az útvonalakat, szállások helyeit. Remélem, hogy így sokaknak szolgálok hasznos információkkal, adatokkal a különböző  útakkal kapcsolatban.

 

2008-ban voltam életem első zarándokútján a  Camino Francés-en, ott még gps nélkül. Induláskor egy szinttérképet, és egy táblázatot kaptam az úton lévő szállásokról. Sajnos nem voltak valami pontosak, így sokszor kellett jóval többet, vagy kevesebbet menni, mint amit a leírások mutattak.

 

2010-ben a Camino del Norte-ra készültem, de az interneten lévő információk számomra kevésnek bizonyultak. Tulajdonképpen nem találtam kettő olyan weboldalt ahol egyezett volna az adott szakaszok információja. Gondoltam egyet, és vettem egy gps-t, amivel saját bejárás alapján feltérképeztem a Camino del Norte+Primitivo zarándokutat. A kapott eredmény annyira megtetszett, hogy ezután győztem visszajárni Spanyolországba.

 

Ezután, 2011 márciusban a Camino de Francés-t, 2011 májusban a Camino del Norte maradék részét, 2012 januárban a Camino de Francés alternativ szakaszait Leontól Santiagóig, és a Camino Inglés-t térképeztem fel.

 

A feltérképezés során. az összes szállást felkerestem, és mindig a kijelölt úton haladtam. Az általam készített kiadványokon a szállások egymástól való távolsága van meghatározva.

 

Elkészültek a letölthető gps trackek, és a szállások poi adatbázisa.

 

Igaz szívből remélem, hogy az egy helyre gyűjtött adatokkal, kiadványokkal, gps trackekkel sokak számára leegyszerűsítem, megkönnyítem, gyorssá teszem a felkészülést.

 

Mindenkinek kellemes böngészést, és sok turázást kívánok !